A gyanú szerint magyar, cseh, horvát, lengyel, litván, szlovák és szlovén cégek nevében, főként műanyag termékek alapanyagául szolgáló granulátumról, de akár kamionról is állítottak ki számlákat. A vételárként feltüntetett összegeket bankszámlákon átfuttatták, majd a jutalék levonása után készpénzben visszaadták a megrendelőknek - adta hírül a NAV.
A bűnbanda vezetője jellemzően külföldről irányította a szervezetet, de társai is rendszeresen tartózkodtak külföldön. Amikor a csapat tagjai felbukkantak Magyarországon, a pénzügyi nyomozók elfogták őket.
Kapcsolódó
Az egyik gyanúsított éppen Kiskőrösre látogatott haza, amikor rajtaütöttek. Egy másik férfi a bűnszervezet rejtekhelyéül szolgáló budapesti lépcsőházba lépett be, amikor elfogták. Három társa a Budapesten parkoló járművüket hátrahagyva gyorsvonattal Szeged irányába menekült, de őket is sikerült lekapcsolni. Egy személyautóval menekülő férfit a röszkei határátkelőhelynél tartóztattak fel. A többi gyanúsítottat az ország különböző pontjairól állították elő.
A számlagyár által okozott kár megtérülésére a pénzügyi nyomozók járműveket és készpénzt zároltak, továbbá a NAV Csongrád megyei végrehajtói csaknem 700 millió forint értékben bankszámlákat zároltak, és többek között teherautókat, targoncákat is lefoglaltak.
A pénzügyi nyomozók nyolc gyanúsítottat költségvetési csalás, kettőt pedig közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra