A debreceni önkormányzat közbeszerzésén ajánlatot nyújtott be a Duna Aszfalt Zrt. és a He-Do Kft. is, de ajánlatukat érvénytelennek nyilvánították, így végül Garancsi cégét hirdették ki győztesként - derül ki a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentációból. Alvállalkozóként az OK Bau Kft.-t jelölték meg, ez a cég szintén a Market-csoport tagja - írta a lap.
Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly júliusban jelentette be, hogy a BMW gyárat épít a Debrecen melletti 400 hektáros területen. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, a gyárral ezer új munkahelyet teremt a német autógyártó. A magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatást ad a multinacionális vállalatnak.
Kapcsolódó
A kormány több mint 135 milliárd forintot hagyott jóvá a BMW-gyár területéhez kapcsolódó út-, vasút- és infrastruktúra kiépítésre.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ