Az idén eddig támogatott 14 cég közül csak 5 nem külföldi multi magyar leánya - írta a lap a Külgazdasági és Külügyminisztérium által nyilvánosságra hozott adatokra hivatkozva. A cégek összesen 1399 munkahely létrehozását vállalták, ez azt jelenti, hogy a magyar államnak átlagosan 19 millió forintjába kerül egy új, egyedi kormánydöntéssel megsegített munkahely.
Február végén két japán cég kapott támogatást, az akkumulátorokat gyártó GS Yuasa Magyarország Kft. és az olajpumpákat gyártó Nidec GPM Hungary Kft. Viszont a legnagyobb összegeket magyar vállalatok kapták eddig 2019-ben: a Mol Petrolkémia Zrt. 11,7 milliárdot, a Pick Szeged 1,8 milliárdot új beruházásukhoz.
2018-ban a BMW 12,3 milliárdja volt a legnagyobb kormányzati munkahely-teremtési támogatás. 2018-ban a munkahely-teremtési támogatásokkal az adófizetők átlagosan 9,8 millió forintot fizettek egyetlen új munkahelyért, a kormány összesen 86,5 milliárd forintot osztott szét egyedi kormánydöntésekkel - írta a hvg.hu. A multik voltak a legnagyobb kedvezményezettek, hisz elsősorban a külföldi nagyvállalatoknak futja nagyberuházásokra.
A kiosztott támogatás mértéke évről évre rekordot dönt, 2016-ban 64 milliárd volt, 2017-ben 71 milliárd. 2004 és 2010 között a szocialista kormányok 130,2 milliárdot költöttek így munkahely-teremtés támogatására (30 ezer új munkahelyre), 2011 és 2017 között a Fidesz 255,6 milliárdot (35,3 ezer új munkahelyre) a G7 elemzése szerint.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról