A közlekedési társaság 8 dél-balatoni, valamint 3 északi parti vasútállomáson és megállóhelyen szektorokra osztja a peronokat. Egyelőre tesztjelleggel a peronokra kihelyezett, nagyjából 150 db statikus és dinamikus utastájékoztatási eszköz segítségével kaphatnak tájékoztatást az utasok a vonatok, valamint az egyes kocsik pontos megállási helyéről Balatonvilágoson, Szabadisóstón, Szabadifürdőn, Balatonföldváron, Balatonlellén, Fonyódligeten, Fonyódon és Bélatelepen, valamint Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Alsóörsön.
A MÁV-csoport közölte, hogy a közlekedés más területein már régóta és eredményesen alkalmazzák a módszert, melynek célja, hogy csökkentse az utascsere idejét és javítsa a menetrendszerűséget, továbbá, hogy a vonatra várakozók jobb eloszlásával megelőzzek a zsúfoltság kialakulását, valamint segítsék a kerékpáros utasok egyszerűbb felszállását.
Hegyi Zsolt vezérigazgató emellett a Facebookon közzétett videójában azt mondta, mindemellett kiemelt figyelmet fordítanak a növekvő számú kerékpáros utasok egyszerűbb és biztonságosabb felszállására is.
A MÁV ezúttal felkészült a harmadfokú hőségriadóra
A június 24-26-ig tartó harmadfokú hőségriasztás idejére a MÁV-csoport utasai díjmentesen juthatnak vízhez a forgalmasabb állomásokon.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt