Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat. Így mintegy 39 ezer gazda élhet majd az elektronikus kommunikáció és ügyintézés előnyeivel. A kérelmeket szeptember 1-30. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Az erről szóló jogszabály már megjelent a Magyar Közlönyben.
A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 40 százaléka, fiatal gazdák esetében 50 százalék. Az igényelt számítógépeket a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) munkatársai adják át a nyertes pályázóknak legkésőbb 2013. március 31-ig.
A támogatás feltétele, hogy a számítógépet 5 évig működtetni kell, rendszeresen használni kell az MVH-val és a NAKVI-val való kapcsolattartásra, ügyintézésre, és el kell végezni egy egyhetes számítógépes tanfolyamot is. A kurzus költsége a szakképzésre fordítható támogatásból visszaigényelhető.
A GAZDANet program a legkisebb üzemméretű termelőknek segít a gazdálkodást és az ügyintézést megkönnyítő, internet-hozzáférésre alkalmas számítógép beszerzésében - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat