Két hete a vizes vébé startjakor indította el online jegyvásárló szolgáltatását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), melyről kiderült, hogy több kiberbiztonsági kívánalomnak sem felel meg, hackerek támadták meg, valamint különböző réseket kihasználva akármilyen áron vásárolhatók rajta bérletek és napijegyek. Ráadásul a T-Systems Magyarország feljelentést egy a hibákat feltáró, azt a cégnek jelentő etikus hacker ellen is. A cég és a BKK ellen még tüntetést is szerveztek Budapesten hétfőn.
A T-Systems az eddigi magyarázkodások után szerdai közleményében már azt jelentette be, hogy őszre saját költségén egy nagyobb teherbírású, a támadásokkal szemben ellenállóbb, magas színvonalú szolgáltatást fejleszt a jelenlegi webshopból.
Kapcsolódó
A cég szakmai feladata az volt, hogy egy könnyen, stabilan használható online jegyrendszert építsen fel a megrendelő által megadott igények és keretek szerint. Egy rendszer fejlesztése az átadással nem fejeződik be. Az átadás után a felhasználói tapasztalatokra és visszajelzésekre építve tovább folyik - fogalmaznak a közleményükben.
A szolgáltatás ellen indított támadáshullám oda vezetett, hogy néhány napos használat után a BKK felfüggesztette a jegy és bérlet webshopjának működését. A szolgáltatás indulását követően három hullámban több típusú és intenzitású támadás érte a rendszer különböző pontjait. Először a rendszer feltörését célozták, majd szervezett módon 87 különböző IP címről érkező és még magasabb szakértelmet kívánó automatizált, 9450 kártékony kérés érkezett. A harmadik hullámban részben külföldi szerverekről érkező támadáshullám mértéke a szolgáltatás működésének leállításához vezetett.
A támadásokat kivizsgálandó belső eljárást kezdeményeztek, valamint felkérték az EY tanácsadó céget egy külső, független szakértői vizsgálat lefolytatására is.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az