Igen hosszas kálvária vezetett el odáig, hogy a Dunaferr végül brit tulajdonba kerülve megmeneküljön, ami után új nevet is kapott. A névváltással párhuzamosan a cégcsoport azt is bejelentette, hogy a következő napokban részletes tervet dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy az acélmű kereskedelmi teljesítménye javuljon, továbbá egy átfogó, hosszabb távú terven is dolgozik az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású acél előállítására vonatkozóan.
Erre vonatkozóan konkrétumok is felmerültek az üzem részéről. A Liberty Steel Group ugyanis abban egyezett meg csütörtökön, hogy első lépésként a meleghengerművet szeretnék beindítani, ennek azonban feltételei vannak.
A kritériumok első lépéseként a létszámhiány csökkentését említik meg, melyet a cég átirányításokkal orvosolna.
A munkavállalóknak kiküldött tájékoztatóban, ami a Dunaferr Szakszervezeti Szövetség Facebook-csoportjában is megjelent, megjegyezték, hogy rövidesen megtörténik egy új management kinevezése is, amely után megvalósulhat a munkásgyűlés. A vállalat ezekkel együtt januártól a rossz acélipari körülmények javulását várja.
Itt a hatalmas bejelentés, technológiát vált a Dunaferr
Ma egy olyan megállapodás aláírásának lehetünk szemtanúi, amely az acélipar jövőjét jelentő zöld acélgyártást alapozza meg Dunaújvárosban – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára