Kizárt dolog, hogy a Magyar Államkincstárnál sztrájk legyen - így reagált a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezetei béremelést feltételül szabva két órás sztrájkot hirdettek.
A kormány álláspontja Lázár szerint az, hogy nem lesz fizetésemelés a központi közigazgatásban. Az érdekképviseletek korábban ugyanis azt közölték, kilenc éve nem történt náluk korrekció, 25 százalékos bérfejlesztést tartanak indokoltnak.
A Magyar Államkincstárnál állandósult a munkaerőhiány, a munkatársak rendszeresen túlóráznak. Ők felelnek azért, hogy a jogosultak megkapják időre, az ápolási díjat és további szociális támogatásokat. Ahogy arról korábban írtunk, egy esetleges rövidebb sztrájk is azzal járhat, hogy sok állami dolgozó, vagy támogatott késve kapja meg a fizetését, juttatását.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat