Huszonhárom év után leköszön a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatói tisztségéből Krisán László, aki a társaság alapításától kezdve meghatározó szerepet játszott a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítésében.
A Széchenyi Kártya Program mára a magyar gazdaság egyik legsikeresebb vállalkozásfejlesztési programjává vált, amelynek alapjait és működési kereteit Krisán László irányításával fektették le
– írja a társaság közleményében.
Leszögezték, hogy a változás hátterében a tulajdonosok között kialakult különböző jövőbeni elképzelések és irányítási modellek állnak. Hozzáteszik, a szemléletbeli eltérések egyértelművé tették, hogy a KAVOSZ előtt egy új, decentralizált vezetési struktúra felállítása a következő logikus lépés, amelynek a megvalósításában a tulajdonosok konszenzusra jutottak.
Krisán László hangsúlyozta, a jövőben a vállalkozásfejlesztés és a kkv-finanszírozás területeire szeretné fordítani szakmai tapasztalatait, különösen a VOSZ által képviselt programokban.
A KAVOSZ Zrt. új menedzsmentje a következő hónapokban lép hivatalba, folytatva a társaság sikeres programjait, és új, a hazai kkv-szektor igényeihez igazodó kezdeményezések megvalósítását – írják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle