Tavaly 4935 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) megfertőződött beteget láttak el hazánkban. A jelentést egy hónappal ezelőtt síri csendben publikálták az ÁNTSZ oldalán. Az azonban továbbra sem derült ki, hogy a betegek közül pontosan mennyien élték túl a kórházi fertőzéseket - írja a Blikk.
Idézik a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezetet, amely közérdekű adatigényléssel és bírósági úton próbálja megszerezni az adatokat: "Nem vitatjuk, hogy fontos a szakemberek, a szakmai közvélemény tájékoztatása, de ezt el kell választani a közvélemény számára közzétett adatoktól. Ezeknek egyértelműeknek, a laikusok számára is érthetőknek kellene lenniük" - írta a TASZ.
Azért nem elégedettek az ÁNTSZ jelentésével, mert abból csak az tudható, hogy mennyi fertőzés volt, illetve azt, hogy mennyi a kórházból kibocsátott betegek száma. Viszont ez a meghatározás egyaránt vonatkozik arra, aki meghalt, illetve arra is, akit hazaengedtek.
A Blikk szerint az adatokból régiós bontásából viszont kiderül, hogy továbbra is a közép-magyarországi régióban a legmagasabbak a fertőzési arányok, a dél-dunántúli, illetve a középdunántúli régióban pedig a legalacsonyabbak. A leggyakrabban jelentett, MRK okozta fertőzések a húgyúti fertőzések, ezt követik a sebfertőzések, majd a véráramfertőzés.
Ugyanezt az eredményt hozta egy másik, európai méretű kutatás is, amelyből az is kiderült, hogy a fertőtlenítési és ápolásfeltételi adatok alapján Magyarország komoly lemaradásban van a többi uniós országhoz képest: hiánycikk a kéz- és alkoholos fertőtlenítő a hazai ellátásban. Ez pedig megágyaz az egészségügyi ellátással kapcsolatos (nozokomiális) fertőzéseknek. A jelentésről bővebben itt olvashat.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba