Heringes Anita MSZP-s képviselő szerint késések, fennakadások, munkaerőhiány jellemzi a Magyar Posta működését. Úgy tudja, már a sárga csekkek is késnek, így az emberek a következő levélben már pótdíjat kapnak.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára közölte: az uniós irányelvnek megfelelően a levelek 97 százalékát 5 napon belül kell kézbesíteni a postának, ez a sárga csekket tartalmazó levelekre is vonatkozik. Ezt a követelményt a posta minden évben teljesítette - mondta a politikus.
Kapcsolódó
Tavaly az összes panasz 0,018 százaléka érkezett a számlalevelek miatt - mondta az államtitkár. A választ az ellenzéki képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés 98 igen, 26 nem szavazattal és két tartózkodással elfogadta.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz