Fónagy János kiemelte, az elmúlt fél-egy év ellenőrzési tapasztalatai azt mutatják, hogy össze kell hangolni, egységesíteni kell az ellenőrzést végző intézmények (Belügyminisztérium - BM, Nemzeti Adó- és Vámhivatal - NAV, közlekedési hatóság, NFM) munkáját. Ez szolgálja az utasok védelmét, az egységes ellenőrzési normák kialakítását és lehetőséget ad az illegálisan működő taxisok kiszűrésére.
Az államtitkár szerint az Uber a magyar piac elhagyásával elismerte, hogy diszpécserszolgáltatással egybekötött taxis szolgáltatást nyújtott. Fónagy János felidézte: másfél-két hónappal ezelőtt a NAV, a BM, az NFM és a közlekedési hatóság közösen tárgyalt az Uber amszterdami képviselőivel. A megbeszélésen azt javasolták a cégnek, hogy kérjen diszpécser engedélyt. Ehhez minden segítséget fel is ajánlottak a magyar szervek. Az Uber azonban ezt nem tette meg, ugyanis a diszpécserengedély kikérésével adóznia kellett volna. Magyarországon sem a cég leányvállalata, sem az amszterdami központ nem fizetett adót, tette hozzá a parlamenti államtitkár. Arra azonban rámutatott, hogy az uberes sofőrök egy része magánvállalkozóként fizetett adót.
A kapcsolatok szorosak
Az Uber kezdetben 80 ezer, majd 120 ezer, végül 160 ezer havi fuvarszámról számolt be, míg a fővárosi taxis cégek havonta mintegy egymillió fuvart bonyolítanak le. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a budapesti taxis vállalatok jelentős része már rendelkezik az Uberhez hasonló telefonos applikációval.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elmondta, hogy a tárgyaláson azok a taxis szervezetek vettek részt, akik évek óta stratégiai partnerei az NFM-nek. Példaként említette a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségét (FuVOSZ), a kamarákat és a nagyobb fővárosi taxis társaságok vezetőit.
Az Uber június 24-én szüntette be tevékenységét Magyarországon, miután életbe lépett a működésüket szerintük ellehetetlenítő jogszabály. Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: a jogszabály nyomán bevonhatják az autósok jogosítványát, elvehetik rendszámukat annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek. Nem szeretnék ennek kitenni 1200 egyéni és kisvállalkozó autósukat.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről