A BKV Zrt. menedzsmentje és az érdekvédelmi szervezetek képviselői a szerdán állandó bizottság keretein belül folytatták az egyeztetéseket a munkáltató béremelési ajánlatának részleteiről. Az egyeztetésen mind a munkáltató, mind a szakszervezetek ismételten hangot adtak az együttműködés és a bérmegállapodás mielőbbi megkötése melletti határozott szándékuknak. A felek álláspontjai közeledtek egymáshoz - a bérmegállapodás tervezet számos elemével kapcsolatban egyetértésre jutottak - ám az ajánlat egyes részleteivel kapcsolatban még további egyeztetések szükségesek - olvasható a közlekedési vállalat közleményében.
A BKV Zrt. menedzsmentje az érdekvédelmi szervezetekkel közösen keresi a megoldást, hogy egyrészt a bérfelzárkóztatásra fordítható források méltányosan kerüljenek elosztásra, másrészt olyan bérmegállapodás szülessen, amely széleskörűen és hatékonyan rendezi a hiányszakmák, illetve a piaci bérszínvonaltól jelentősen elmaradt bérek kérdését.
Kapcsolódó
A felek közötti egyeztetések várhatóan még a héten folytatódnak - áll a közleményben.
A korábban sztrájkot kezdeményező Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) április 7-én függesztette fel az április második felére meghirdetett sztrájkot, miután szóban 10+5 százalékos béremelési ajánlatot kaptak a munkáltatótól.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?