Hét viszonylag jó helyen fekvő korábbi CBA-üzlet lesz valamilyen módon a Lidlé, hogy a GVH jóváhagyja az ügyletet. Azonban nem teljesen világos, hogy pontosan mit jelent ez, hiszen nem adás-vételről van szó és nem is bérletről. Az érintett boltok egy a budapesti Rákóczi úton, a Ferenciek terén, a belvárosi Arany János utcában található, egy máriaremetei, egy veresegyházi, egy szadai és egy ürömi közért is a multihoz kerül.
A blokkk.com feltételezése szerint ennek a hét CBA-s boltnak az átvétele előreláthatóan nem befolyásolja a piaci versenyt, hiszen a Lidl áruházainak száma 170 körül mozog, például december 14-én nyitja a következőt, de a többi nagylánc versenytárs is folyamatosan terjeszkedik. És nem a Lidl a legnagyobb.
Kapcsolódó
Valószínűsíthető, hogy az összefonódás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megszokott üzletek átalakulnak Lidlé. A multi koncepciójának része az egységes arculat és kínálat, vagyis kizárható, hogy CBA-ban vásárolhatnának az emberek a Lidl sajátmárkás termékeiből. A portál átszervezést, átépítést valószínűsít: diszkontként kevesebb emberrel mozgat és értékesít ugyanakkora árutömeget.
Erre abból is lehet következtetni, hogy az egy főre jutó árbevétel a Lidl-nél a legtöbb az élelmiszeres láncok körében, 80 millió forint körül mozog, ugyanez a CBA-Baldauf Kft-nél 23 millió forint volt 2016-ban, a beszámolóik szerint. Tehát minden bizonnyal lesz átszervezés a dolgozók körében is. Elbocsátások viszont azért valószínűtlenek, mert a Lidl jelenleg is keres új dolgozókat, most viszont többet is átvehet, akiket máshová helyezhet.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró