Terjed a pletyka, hogy Baldauf László kiszáll a kereskedelemből, ezért értékesíti boltjait, a portálnak nyilatkozó források szerint pedig a magyar tulajdonú üzletláncok nem biztos, hogy versenybe tudnak vagy akarnak szállni a boltjaiért - hívja fel a figyelmet a portál.
Úgy tudják, Baldauf megválna például a budapesti Arany János utcai, a tárnoki, az ürömi, az erdőkertesi, és a szadai CBA-érdekeltségétől is. A Váci út 201. szám alatt pedig már megvalósult a deal: az eddigi CBA helyett november közepe óta Lidl üzemel.
Ezzel viszont pont a kormány céljaival ellentétesen változhatnak a tulajdoni arányok a kereskedelemben, vagyis csökkenhet a hazai tulajdonú boltok aránya. Pedig Baldauf eddig az Orbán-kormány minden lépését támogatta, ahol csak tudta, például teljes mellszélességgel kiállt a boltok vasárnapi zárvatartása mellett, támogatta, hogy a kereskedelem 60-65 százalékban magyar tulajdonban legyen és a CBA dolgozóit arra buzdította, hogy menjenek ki a békemenetre.
Éppen ezért a Portfolio egyik forrása meg is jegyezte, hogy "politikailag rendkívül kényes", ha a milliárdos csak multiknak adja el a boltjait, ezért nem is biztos, hogy száz százalékig megvalósul az üzlet. Baldauf nem válaszolt a portál kérdéseire.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány