Még nincs is itt a turisztikai főszezon, de a taxisok körében elkövetett jogsértések száma már az első negyedévben 654-re rúgott - tudta meg a lap a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-től.
Ez azt jelenti, hogy az ellenőrzöttek kétharmada fennakad a rostán, a cég munkatársai ugyanis havonta 250-300 alkalommal ellenőrzik a fővárosi taxisokat.
A fő problémák a régiek: még mindig sokan pörgetik a taxiórát, és sokan "megfeledkeznek" a nyugta- vagy számlaadásról. Volt példa a jogsértések között budapesti működési engedély nélküli fuvarvállalásra, tevékenységi engedély és személytaxi-vezetői igazolvány nélküli szolgáltatásnyújtásra is.
Egyes taxisok bűncselekményeket is elkövettek, például azzal, hogy megsértették az utasok személyi szabadságát, sőt csalással is találkoztak az ellenőrök. Hiányosságok is előfordultak: például hiányzott az utastájékoztató, és olyan is előfordult, hogy működőképes bankkártya-elfogadó nem volt az autóban - sorolta a lap.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?