Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság kedden számolt be róla, hogy megtalálták egy 2015 óta zajló, öt országot érintő ételmérgezés forrását. A listeria monocytogenes baktérium által okozott fertőzés 2015 és 2018 júniusa között 47 embert betegített meg, közülük kilencen bele is haltak a fertőzésbe. Az érintett országok: Ausztria, Dánia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság - írja a portál.
A listeria monocytogenes baktérium a hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért minden 5 napon túl hűtőszekrényben tárolt élelmiszer elfogyasztása kockázatos lehet, ha annak összetétele támogatja a baktérium szaporodását. A fertőzés jellemző tünetei a láz, hányás, hasmenés, fejfájás.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, elrendelték a 2016 augusztusa és 2018 júniusa között legyártott valamennyi fagyasztott zöldség és zöldségkeverék tételek visszahívását. A Nébih kéri a vásárlókat, hogy figyeljék az üzletekben kihelyezett tájékoztatókat, valamint a (nem fogyasztásra kész) fagyasztott zöldségeket alaposan főzzék át felhasználás előtt.
Hazánkban erre a termékkörre visszavezetett esetekről nem tudnak. A cég fagyasztott termékeit ugyanakkor magyarországi élelmiszerboltokból is visszahívták. A Penny Market közleményt is kiadott az ügyben, az érintett termékeket itt találja.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket