A GVH azt vizsgálja, hogy a szolgáltató megfelelően tájékoztatja-e a fogyasztókat "DIGINet 1000" szolgáltatásának népszerűsítésekor. A cég ugyanis valószínűsíthetően azt a benyomást kelti a fogyasztókban, hogy az optikai szálas, FTTH technológiával kiépített szolgáltatásra az internet-előfizetéssel minden további feltétel nélkül elérhetik a kínált (vagy legalább a garantált) sebességet.
Ezek eléréséhez azonban a fogyasztók saját eszközeinek is meg kell felelnie meghatározott technikai követelményeknek, vezeték nélküli internetelérés esetén emellett olyan router beszerzése szükséges, amely képes a vállalt sebesség biztosítására. Így a vállalkozás feltételezhetően nem - vagy csak időszerűtlenül - tájékoztatja a fogyasztókat a döntésükhöz szükséges, jelentős információkról.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul - hívja fel a figyelmet a szolgáltató.
Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál