Talán nincs még egy annyit támadott beruházás Magyarországon, mint a Samsung SDI gödi akkumulátorgyárának bővítése. A helyiek többször bírálták a kormányt - valamint az előző településvezést -, hogy a környezetvédelmi aggályok, a környéken lakók életkörülményeinek romlása mellett is minden lehetséges módon támogatták a beruházást. A városvezetés pedig azt nehezményezi, hogy a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre hivatkozva a kormánypárti többségű parlament a veszélyhelyzet alatt hozta létre a gödi különleges gazdasági övezetet, pont a Samsung akkumulátorgyára és környezete körül, így a cég iparűzési adója nem a gödi, hanem a Pest megyei önkormányzathoz folyik be.
A beruházást többször is pénzügyileg támogatta az Orbán Viktor vezette kabinet: a beruházás támogatására és környező iparterület infrastrukturális fejlesztésére a kormány tavaly november végéig közel 141 milliárd forintot fordított. Az ügyben az Európai Bizottság részletes vizsgálatot rendelt el, hogy a 2019 októberében indított a Samsung magyarországi üzemének nyújtani tervezett állami támogatás (az eredeti tervek szerint ez 108 millió euró) ösztönző hatást fejt-e ki az állami támogatási intézkedés, azaz hogy szükséges-e a támogatás ahhoz, hogy a beruházás Magyarországon valósuljon meg. A Bizottságnak azt illetően is kétségei voltak, hogy az állami támogatás megfelelő és arányos-e.
A K-monitor most arról számolt be, hogy a multik beruházásait támogató EKD (egyedi kormánydöntéssel adott) támogatási listán - amit a Külgazdasági és külügyminisztérium tett közzé, az szerepel, hogy december 27-én aláírták a támogatási szerződést: a 367 milliárdos beruházáshoz csak ezzel a döntéssel 33,7 millliárdos támogatást ad a kormány.
A feltüntetett adatok szerint 1200 munkahely jön létre. Ez a valaha volt legnagyobb összegű ilyen támogatás, még a Mercedes vagy a BMW sem kapott ennyit egyszerre - összegezte a transzparenciával foglalkozó szervezet.
A támogatás összege azért is érdekes, mert a korábban összegzett hivatalos dokumentumok alapján 2020-ban a már meglévő üzemegység 3594 munkásának csak körülbelül fele volt magyar állampolgár, mindössze 94 gödi dolgozott ott. 2019-ben a magyarok mellett dolgozott 1566 ukrán (43,6 százalék), 115 koreai, és volt még néhány szlovák (46 fő), román (4 fő), és más nemzetiségű dolgozó (4 fő) is.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz