Nyolc hónappal a tavalyi sztrájkhelyzet után ismét feszültség alakult ki az Audi győri motorgyárában: az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) közleménye szerint patthelyzet alakult ki a bértárgyalásokon. Az érdekképviselet decemberben adta át utolsó ajánlatát a munkáltatónak, amely január 16-ig kért időt a véleményezésre.
Az Audi az esedékes fordulón elrugaszkodottnak értékelte a szakszervezet követelését, álláspontjuk szerint ez még a még a kezdeti szakszervezeti ajánlatnál is magasabb bértömeget jelent. A munkáltatói oldal ezért visszavonta az ajánlatát és a tárgyalások újrakezdését indítványozta.
Ezt vonták vissza
Decemberben az autóipari vállalat minden dolgozójának egységesen bruttó 25 ezer forintnyi fizetésemelést ajánlott 2017-re és 2018-ra vonatkozóan. A választható béren kívüli juttatások mértékét a 2017-es évre 595 ezer, míg 2018-ra 620 ezer forintban határozták volna meg - írtuk meg korábban. Ezen felül több, a munkavállalói elkötelezettséget támogató jutalom bevezetéséről is döntöttek.Ezzel szemben az AHFSZ, a 2017-es évre, valamint 2018-ra is egységesen mindenkinek bruttó 45 ezer forintos béremelést követelt. A választható béren kívüli juttatások körében pedig mindkét évre 650 ezer forintnyi keretet javasolnak az Audinak. A tervezett bónuszokat ugyanakkor jónak tartotta a szakszervezet.
Miért kért ennyit a szakszervezet?
Az AHFSZ kiemeli, hogy nem fogadja el az Audi azon hozzáállását, hogy a munkavállalók béremelésének terhére legyen megtakarítva a konszernben bekövetkezett dízelbotrány anyagi terhei.
A szervezet szerint - bár az Audi nem a garantált bérminimumon foglalkoztatja alkalmazottjait - mostanra a garantált bérminimum már megközelíti az audis bérminimumot. A képviselet szerint a jelenlegi bérezési rendszer már nem képes a munkavállalók, s legfőképp a szakképzett munkavállalók megtartására. A bérfejlesztés ráadásul jelentős állami segítséggel történne a járulékok csökkentése miatt.
Természetesen megkerestük az Audit is, ám a cég nem kívánt reagálni a hírekre.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat