A felvásárlás után az Agrimill-Food Kft. megőrzi jogi önállóságát, viszont a cég működését a Cerbona munkatársai aktívan támogatják - adta hírül az élelmiszeripari cég. A Ham-Let gyártása Kalocsán marad, valamennyi dolgozót megtartják, és új beruházásba kezdenek. Novemberben indulhat meg a termelés az új gyártósoron, amely magasan automatizált berendezés lesz, és több fajta termék előállítását teszi lehetővé. Az Agrimill-Food Kft.-t május eleje óta új ügyvezető, Bédi Csaba irányítja, aki ezt megelőzően multinacionális élelmiszeripari vállalatnál termelési vezetőként dolgozott.
A társaság, az akkor Magyarországon még újdonságnak számító puffasztott gabonaszeletet 1991-ben kezdte el gyártani.
Kapcsolódó
A két márka építését a puffasztott gabonaszeletek piacán egymás mellett folytatják a jövőben, és mindkét brand alatt új fejlesztésű termékeket fognak kihozni, jelentősen szélesítve a fogyasztók által elérhető termékek körét.
A müzli-, müzliszelet és gabonapehely-piacon meghatározó szereplőnek számító Cerbona is belépett évekkel ezelőtt a puffasztott szeletek piacára, és a kedvező értékesítési eredményeket látva tavaly már új gyártósort állított üzembe székesfehérvári üzemében 200 millió forintos beruházásból.
A Cerbona székesfehérvári üzemében gluténmentes termékgyártósort telepít a folyamatosan bővülő hazai és külföldi igények kielégítésére. Júliusban elindul a termelés az új gépsoron, és a nyáron az energiaszeletek piacára is belép a társaság, amely 2016-ot jelentős növekedéssel, 3,4 milliárd forint feletti forgalommal és 251 milliós adózás előtti eredménnyel zárta.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás