A 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő hajózási társaságban a lap információi szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselhetné az államot. Jelenleg vizsgálat tárgyát képezi az esetleges állami szerepvállalás, amelynek célja a társaság XXI. századi igényeknek megfelelő színvonalú közlekedési vállalattá való fejlesztése lenne - válaszolta a lap kérdésére a Bahart.
A helyhatóságok 2002-ben szereztek térítésmentesen 51 százalékos részesedést a cégben, az állam pedig 2008-ban mondott le ingyen a 49 százalékos tulajdonrészéről, cserébe 1,4 milliárd forintos tőkeemelést írt elő. Ezt az összeget 2012-ig kellett volna előteremteniük az önkormányzatoknak, de halasztást kaptak, előbb 2017. október 27., majd 2018. március 31. lett a feltőkésítésre adott határidő.
Kormánytámogatást kap a Bahart
A kormány a négymilliárd forint tőkéjű cégnek a következő években 12,6 milliárd forint forrást ad fejlesztésekre. A fejlesztési forrásokért cserébe pedig valamit előbb-utóbb kérni fog a kormány - írja a napilap. (Osztrák szintre húznák a magyarországi turizmust - két év alatt.)
"A siófoki városvezetés és a többi tulajdonos is aggódik amiatt, hogy mi lesz akkor, ha ők befizetik ezt a tőkejuttatási kötelezettséget, de a 12 milliárd forintos állami tőkejuttatással az önkormányzatok tulajdonrésze 50 százalék alá csökken, és nem lesz érdemi beleszólásuk a cég ügyeibe a továbbiakban" - fogalmazott a napokban Kepli Lajos jobbikos képviselő a parlamentben, aki szerint az állam így privatizálhatná majd a céget.
"A balatoni hajózás az egész ország számára nagyon fontos, és ezért annak a működőképességét és egy egyre javuló szolgáltatási minőséget a kormánynak kutya kötelessége vizsgálnia" - válaszolta Fónagy János nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár Keplinek.
A nyitókép illusztráció, forrás: StockSnap
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?