A Bükkábrányi Energiapark a helyi napelempark által megtermelt megújuló energiával állít elő hidrogént, ezzel a klímaváltozás elleni küzdelem mellett az ország energiafüggetlenségét is szolgálja – írja közleményében a Mészáros Csoport. Az Energiapark 65 ezer polikristályos napelemmel több mint 22 MWp csúcsteljesítményre képes. A park 32 hektáros területen helyezkedik el, a Mátrai Erőmű egykori külszíni lignitbányájával rekultivációjával pedig új életre kelt.
A vállalat közleményében úgy fogalmaz, hogy az új zöldhidrogén üzem egy komplex elektrolizáló rendszerrel alakítja hidrogénné a napelempark által megtermelt villamosenergiát. Az üzem beindítását egy sikeres tesztelési fázis előzte meg, amelynek eredményei alapján most megkezdődhet a próbaüzem.
Az ünnepélyes átadón a projekt tulajdonosai és képviselői, a STATUS Energy Magántőkealap, valamint az Opus Global Nyrt. leányvállalata, az MS Energy Holding Zrt. vettek részt. Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa az eseményen azt mondta, egyre nagyobb khiívást jelent az energiaszükséglet kielégítése a jelenlegi gazdasági környezetben, ezért „elengedhetetlen, hogy alternatív, fenntartható energiaforrások felé forduljunk.“
A zöldhidrogén üzem létrehozásával a Bükkábrányi Energiapark és a Szegedi Tudományegyetem egy közös kísérleti projekt keretében a „power2gas” technológia ipari léptékű tesztelését valósítják meg.
Megvette a Brendon baba áruházláncot a Mészáros Csoport
A Talentis Group Zrt. 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta