A Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft.-nek több feltételt is sikerült teljesítenie a koncessziós pályázati kiírás kérelem beadásához, melynek teljesítése folyamatban van. Emellett a Cégbíróságon is sikerült augusztusban bejegyeztetni a a Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság Zrt. nevű céget.
A HelloVidék megkeresésére a vállalat azt mondta, a bányában található arany mennyiségével kapcsolatos kutatási eredményeket a szolnoki Bányakapitányság és a Magyar Geológiai Szolgálat is visszaigazolta. Az eredményeket Kanadában és Szlovákiában analitikai arany laborok jelentése alapján bizonyítottként kell elfogadni.
Az eredmények szerint Rózsabányában átlagban 64 gramm/tonna arany dúsulást igazoltak 100 méteres ferde fúrás során, Nagyírtáspusztán pedig 2 darab 105 méteres ferde fúrással 500 gramm/tonna arany dúsulást.
Varga István megjegyezte, ez a három mélyfúrás hitelesített, azaz auditált kutatási eredménye és a készletszámítások 12 négyzetkilométernyi területen a föld alatt cirka 100 méteres mélységben 1000 tonna aranyat és 1000 tonna ezüst kibányászását teszik lehetővé 12 év alatt.
A tervek szerint - a hatósági engedélyezés függvényében - az első arany és ezüst rúd 6-7 év múlva hagyhatja el a finom öntödét.
A koncessziós pályázat értelmében, amely 35 évre szól, és egyszeri alkalommal, 17 és fél évre meghosszabbítható, a Börzsöny Hegység alatt az első ütemben 89,9 méterig bizonyítottan nagyjából 500 tonna, második ütemben 105 méterig pedig circa 600 tonna arany bányászható ki. Becséles szerint azonban a harmadik ütemben 500 méterig 3000 tonna arany is kitermelhető.
Aki bitcoint bányászik, annak nagyon szép karácsonya lehet
Egy kriptoelemző szerint a szép karácsonyhoz innentől kezdve mindennek „rendben kell lennie”.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó