A támadás szeptember 29-én éjszaka történt. A BKV közlése szerint az M3-as metró Újpest-városkapu állomásán súlyosan bántalmazták a BKV egyik szolgálatot teljesítő állomási diszpécserét. Az állomáson egy másik munkatárs is szolgálatot teljesített, aki azonnal riasztott a biztonsági őröket. A rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartották az agresszív férfit, majd őt a hatóság előállította.
A társaság közleményében hangsúlyozta, zéró toleranciát alkalmaznak az erőszakkal szemben, és minden rendelkezésére álló eszközt bevet a munkatársai és az utasok védelmében. Kiemelte, hogy a metróállomásokon állandó és mozgó vagyonőrök járőröznek, emellett pedig kamerákon keresztül is figyelik a munkatársak a forgalmat, hogy a renitenseket kiszűrjék.
Közölték, hogy folyamatosan fejlesztik a biztonsági intézkedéseket, aminek hatására a tavalyi évhez képest idén kevesebb atrocitás érte a dolgozókat: míg 2024-ben 14 eset történt, ebből 12 az első három negyedévben, addig 2025-ben szeptember végéig 8 esetet regisztráltak.
A BKV emlékeztetett, hogy egyes munkavállalói közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így számukra külön védettséget biztosít a törvény, a sérelmükre elkövetett bántalmazás három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de minősített esetekben öt éves szabadságvesztést is kiszabhatnak.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről