A Heineken azzal érvelt a bíróság előtt, hogy által alkalmazott ötágú vörös csillagnak nincs köze az önkényuralmi jelképekhez, a cég 1889 óta használja termékein ezt a jelzést, amelynek öt ága a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és a mágikus erőt szimbolizálja, amely jelkép a Heineken több uniós és magyar védjegyén is szerepel. A Heineken ötágú vörös csillaga mindig csak a Heineken megjelöléssel együtt jelenik meg - számolt be a portál.
Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék Menczer keresetét elutasította. A bíróság szerint a politikus személyiségi jogait csak akkor sérthetné a Heineken, ha Menczer személyében is érintett lenne - erről azonban nincs szó. Ráadásul a cég az ötágú vörös csillag jelképet már 1889 óta, tehát régebben használja, mint ahogy az önkényuralmi jelképként ismertté vált.
A Győri Ítélőtábla a ma meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélőtábla tanácsa egyetértett az első fokon eljárt törvényszékkel abban, hogy a keresetben hivatkozott jogsértésre a régi Ptk. szabályait kell alkalmazni, amelyek a személyhez fűződő jogok megsértése esetén a személyes igényérvényesítést tették csak lehetővé. A felperes keresetében azonban nem arra hivatkozott, hogy személyes jogsérelem érte, hanem közösség tagjaként, a közösséget ért sérelemre hivatkozással perelt.
A felperes kereshetőségi joga hiányában nem foglalt állást az ítélőtábla abban a kérdésben sem, hogy ötágú vörös csillag kereskedelmi vagy politikai jelentéstartalmú felhasználása sérelmes lehet-e valamely közösségre.
Fotó forrása: Pixabay.com.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv