Az Uber szerdán jelentette be, július 24-től felfüggeszti budapesti (azaz a magyarországi) tevékenységét. (A bejelentésről itt olvashat részletesen.)
A hírről a nemzetközi sajtó is beszámolt, többek között a Reuters, az Associated Press, a Yahoo News és a Bloomberg is. Rob Khazzam, az Uber közép-európai vezetője a Reutersnek azt mondta,hogy a jogszabályi változások miatt voltak kénytelenek meghozni ezt a döntést. Szerinte az állam nem betiltotta az Ubert, mindössze olyan szabályozást alakított ki, amivel nem hagyott más lehetőséget a cégnek, mint a szolgáltatás felfüggesztését.
Kapcsolódó
Hasonlóan fogalmazott egyébként az Uber magyarországi vezetője, Fekete Zoltán is, aki a szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: hosszas mérlegelés után döntött így a cég. Szerinte a július 24. szomorú nap lesz, mivel hiába a több ezres támogató tábor, valamint az 1200 sofőr, mégis született egy tiltó törvény.
A Reuters-hír utal egyrészt arra is, hogy a magyar kormány júniusban fogadta el azt a jogszabályt, amely szerint ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Másfelől ír arról is, hogy az Uber tevékenysége ellen Magyarország mellett más országokban is tiltakoztak a taxisok.
Mind Khazzam, mind Fekete azt mondta, hogy még reménykednek abban, hogy idővel visszatérhetnek Magyarországra, ám ez várhatóan nem fog megtörténni belátható időn belül.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező