A Gránit Bank az előző évek tendenciáját folytatva 2024-ben is a szektorátlagot meghaladó növekedést ért el. A mérlegfőösszeg 3,5-szer nagyobb mértékben emelkedett, mint a bankszektor átlaga, és 15 év alatt 229-szeresére bővült – foglalta össze közleményében szerdán a pénzintézet.
Tiborcz István: Mi, magyarok, zseniálisak vagyunk
Tiborcz István, a BDPST Group vezetője is a magyar cégek értékteremtéséről beszélt az Economx konferenciáján. Szóba került az is, hogy mi a titka a nemzetközi piacon való sikeres szereplésnek. Bővebben.A Tiborcz Istvánhoz kötődő bank ismertette, hogy elsöprő részvényesi részvétel mellett fogadták el a bank és a bankcsoport 2024-es üzleti jelentését, amely szerint a bankcsoport által elért 23 százalékos sajáttőke-arányos jövedelmezőség is jelentősen meghaladja a hazai bankok konszolidált szintű átlagát.
A bankcsoport a 2024-es évet közel 1700 milliárd forint mérlegfőösszeggel zárta, a saját tőke meghaladta a 148 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény a 23 milliárd forintot, az adózott eredmény pedig több mint 21 milliárd forint lett
– tájékoztattak.
A közleményben Hegedüs Évát, a Gránit Bank elnök vezérigazgatóját idézve közölték: a szerdai, nyilvános részvénytársaságként első alkalommal megtartott közgyűlés úgy határozott, hogy – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – a 2024. évi adózott eredmény is az eredménytartalékba kerül, amely összesen 57,9 milliárd forintot tesz ki a bank saját tőkéjéből.
A teljesítménymutatók között kiemelték, hogy a bank saját tőkéje az elmúlt 15 évben közel 70-szeresére nőtt, 2024-ben pedig 4,5-ször gyorsabban növekedett a szektor átlagánál. A betétállomány az induláskori érték 225-szörösére emelkedett, tavaly a bankszektor átlagához képest 4,3-szor gyorsabban bővült, továbbá a hitelállomány az induláskori érték 1431-szeresére nőtt, tavaly pedig 4,6-szor gyorsabban bővült, mint a szektorátlag.
Emlékeztettek arra, hogy
2024-ben minden negyedik új lakossági számla a Gránit Banknál nyílt meg, ezek 99 százalékát pedig digitálisan – szelfivel vagy videóbankon – kezdeményezték az ügyfelek.
Jelezték, a bank 2024-ben folytatta a hosszú távú stratégiájának megfelelő banképítési folyamatot, bővítette tevékenységi körét a befektetési szolgáltatástól kezdve a lízing üzletágig, számos új innovációt vezetett be, és kilenc rangos díjban részesült – ismertetik a közleményben.
A Gránit Bank a hazai bankok közül elsőként határon átnyúló szolgáltatással terjeszkedett a nemzetközi piacon – első lépésként Romániában érhetők el szolgáltatásai. A bank 2024-ben nyílt részvénytársasággá vált, részvényeit az elmúlt 25 év legnagyobb méretű, IPO keretében megvalósult tőkebevonással vezették be a Budapesti Értéktőzsdére – áll a közleményben.
Kapcsolódó
Háromnyelvű applikációval robban be Romániába a magyar bank
Külföldi terjeszkedése keretében elsőként a román piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan 2024. harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd úgynevezett cross border szolgáltatást. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól