Az MNB fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében ellenőrizte, hogy a K&H Bank a hitelkártyatermékeit érintő kereskedelmi kommunikációjában - a 2017. március 1. és május 31. közötti időszak reklámjait érintően - miként tett eleget a teljes hiteldíjmutató (thm) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. Vizsgálta azt is, hogy a jelzáloghiteles ügyfeleknek évente vagy a kamatperiódus fordulónapján kiállított törlesztési táblázat, illetve a hitelszerződés megszűnésekor esedékes kimutatások tartalma és megküldési gyakorlata megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak a 2016. január 16. és a 2017. július 31. közti időszakra vonatkozóan.
A vizsgálatok megállapították, hogy a K&H Bank az általa értékesített hitelkártyákat úgy népszerűsítette, hogy a kommunikáció (reklámozás) során a thm értékét nem kellően figyelemfelkeltő módon vagy - egyes esetekben - egyáltalán nem jelenítette meg.
Kapcsolódó
Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a bank a jelzáloghitel-szerződések megszűnését követően nem küldte meg a fogyasztóknak az ilyenkor kötelező teljes körű írásbeli kimutatást (kivonatot). A jogszabályi előírással ellentétben emellett nem automatikusan, hanem kizárólag az ügyfelek kérésére állította ki az évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján esedékes, a fogyasztó fennálló tartozásáról szóló törlesztési táblázatot. E táblázatnak a törvény szerint tartalmaznia kell a törlesztőrészletek összegét, a törlesztés feltételeit, gyakoriságát, elkülönítetten az egyes törlesztések tőke- és hitelkamatát, továbbá minden egyéb hitelkamaton túli ellenszolgáltatást.
Az MNB mindezek nyomán ma közzétett határozataiban összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Bankkal szemben, s kötelezte az intézményt a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírságösszegek megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlatok a fogyasztók szélesebb körét érinthették, emellett jelentős súllyal értékelte, hogy a bank az eljárás lezárultáig a kimutatások megküldésével kapcsolatos hiányosságok orvoslása érdekében megtette a szükséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.
Fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Vaskos szeletet hasít ki az autóiparból a dél-koreai óriás