Tavalyelőtt 610 ezer, 2018-ban már 660 ezer esetben vásároltak a díjköteles utakon újonnan megjelenő magyar rendszámra e-matricás jogosultságot. Az év első négy hónapjában ez a szám elérte a negyedmilliót, így a 700 ezres határ átlépésével újabb rekord dőlhet meg az év végéig - adta hírül a NÚSZ.
Az új rendszám persze nem minden esetben takar új járművet, azoknak a rendszáma is újként jelenik meg az útdíjfizetési szolgáltatónál, amelyek használói korábban nem vettek igénybe fizetős útszakaszokat.
Kapcsolódó
Az újonnan megjelenő rendszámokra idén eddig leginkább heti (106 ezer rendszám) vagy éves megyei jogosultságot (96 ezer rendszám) vásároltak. Az utóbbi körben az új autók, az előbbinél pedig a behozott, használt járművek lehetnek többségben.
Érdekesség, hogy idén, április végéig 1599 egyedi rendszámra vettek matricát, amiből 358 jelent meg újonnan a NÚSZ-nál. Ezen felül 444 veterán és 26 versenycélú autóra is vettek idén matricát, amiből 122, illetve 16 volt új rendszámos.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba