A horvát autópálya-hálózatot eddig is figyelték kamerákkal, amelyeket forgalmasabb csomópontoknál, az alagutak bejáratánál, hidakon és viaduktokon szereltek fel. Ugyanakkor ezek a kamerák a fogalom figyelésére szolgálnak, és bár mérnek sebességet is, nem erre a célra állították be őket. Horvátországban jelenleg az autópályákon autópálya-rendőrség méri a sebességet, az úgynevezett kobrák. A civil rendőrautó egy ideig követi a gyorsan vezetőt, erről felvételt készít, majd kiteszi a villogót, és kivezeti a szabálysértőt a forgalomból.
Az új rendszer ezzel szemben fixen telepített sebességmérő kamerákkal ellenőrzi majd a gyorshajtókat. A kamerák regisztrálják a rendszámot, és így pontosan mérik a két, illetve több sebességmérő készülék közti távolságot, majd kiszámolják, hogy az adott rendszámú autó milyen időn belül tette meg az adott távolságot. Amennyiben ezt egy bizonyos időnél gyorsabban teszi meg, akkor nem tartotta be az autópályán előírt, legfeljebb 130 kilométeres haladási sebességet. Az ennek nyomán kiszabott bírságot a gépkocsi rendszáma alapján postázza a rendőrség.
Kapcsolódó
A HAC kiemelte, hogy nem a büntetés a céljuk, hanem a közlekedési kultúra javítása.
Mint mondták, a traffipaxok pontos helyét nyilvánosságra hozzák és a pályákon is jelzik majd.
Úgy vélték: az átlagsebesség-mérés rendszerének bevezetése több szempontból hasznos. Egyrészt növeli az autópályákon a közforgalom biztonságát, csökkenti a balesetek számát, valamint visszafogja a szabálytalankodókat. Másrészt a mozgás sebességének kiegyenlítése segíti a gépjárművek nagyobb áramlását, amivel csökken az üzemanyag-fogyasztás, ezzel pedig a károsanyag-kibocsátás is - húzták alá.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki