Az új felszámoló a budapesti Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., a felszámolóbiztos Vályi Attila. Mint írják, a kormány 154/2017. számú rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a salgótarjáni társaságot, ezért a csődtörvény vonatkozó szakaszát alkalmazni kell az eljárás során.
Az állami felszámolóhoz bejelenthető hitelezői igénybejelentés jogvesztő határideje az eredeti kezdő időponttól számított 120 nap. (A Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolási eljárása május 4-én kezdődött meg.)
Kapcsolódó
A végzés rögzíti azt is, hogy az új felszámoló, az adós és a hitelezők kötelesek elektronikusan kapcsolatot tartani a bírósággal, ennek hiányában a beadványukban foglalt minden nyilatkozatuk hatálytalan.
A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából.
A Balassagyarmati Törvényszék az idén április 4-én megszüntette a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. kérelmére elrendelt csődeljárást, mivel az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség.
Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője a múlt héten arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megkezdik a felszámolás alatt álló cég dolgozóinak kifizetését. Az elmaradt bérek rendezéseként első körben több mint 121 millió forintot fizetnek ki 359 munkavállalónak a bérgarancia alapból, a törvény szerint a nettó járandóságot közvetlenül a munkavállalók kapják.
Az összeget, amely az elmaradt bértartozás első része, az előző felszámoló, a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. igényelte. Tamási Ildikó arról is tájékoztatott, hogy a felmondások lebonyolítása, a végkielégítések számfejtése után, újabb igénylést követően, a kormányhivatalnak ismét lesz lehetősége támogatást nyújtani a bérgarancia alapból.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá