A mobilitás célú lakhatási támogatást a munkaviszony létrejöttét kövező 5 éven keresztül adhatja a munkáltató változó mértékben a munkavállalói számára. Ugyanazon munkáltató által a foglalkoztatás első 24 hónapjában adómentesen havonta a minimálbér 40 százalékáig terjedhet idén a juttatás értéke. 2018. január 1-től maximálisan a minimálbér 60 százaléka lehet majd. A 2018-ra várható 138 ezer forintos minimálbér estén ez havi maximum 82.800 forintos adómentes juttatást jelenthet majd.
A foglalkoztatás második 24 hónapjában már kevesebbet adhat a munkáltató. A havi érték idén a minimálbér 25 százalékáig terjedhet lehet, jövőre azonban 40 százalék lehet. Ezt követően még 12 hónapig 20 százalékos támogatás lenne adható adómentesen 2018-ban a 2017-es 15 százalékos maximum helyett - foglalja össze a változásokat Fata László cafeteria szakértő.
Íme, a kikötések
A támogatás adómentességének feltétele, hogy a munkavállaló legalább heti 36 óra munkaidejű munkaviszonyt létesítsen a munkáltatóval. Míg 2017-ben kizárólag a határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott személyek kaphatnak ilyen adómentes támogatást, addig 2018-ban, az elfogadott módosítás hatályba lépését követően már a határozott idejű heti legalább 36 órában foglalkoztatott munkavállalók is részesülhetnek ebből a juttatásból.
Emellett lényeges szempont még, hogy a munkavállaló állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 60 km-re legyen egymástól, vagy a munkavégzés helye és az állandó lakóhelye közötti, naponta, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje a 3 órát meghaladja.
Az adómentességhez az új szabályok szerint szükséges lesz jövőre, hogy a munkaviszony létrejöttét megelőző 12 hónapban és a támogatás folyósításának idején a munkavállaló ne rendelkezzen lakás haszonélvezeti joggal nem terhelt 50 százalékot meghaladó mértékű tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával a munkavégzés helyén, valamint olyan településen, amelynek a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el a 60 km-t, vagy amelytől a munkavégzési helyéig, tömegközlekedési eszközzel történő oda - és visszautazás ideje nem éri el a 3 órát.
Míg 2017-ben minden közelben lakástulajdonnal rendelkező munkavállalót ki kell zárnunk a támogatásból, addig 2018-ban az új szabályok szerint a közelben lévő lakás kisebb mértékű tulajdonjoga nem jelenthet akadályt a mobilitás célú lakhatási támogatás megvalósításánál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?