A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közlemény szerint lezárult a PR-Telecom Zrt. megvásárlására vonatkozó tranzakció, amelynek eredményeként a 4iG Távközlési Holding Zrt. megszerezte a regionális távközlési szolgáltató 100 százalékos tulajdonrészét.
A 4iG Nyrt. leányvállalata, a 4iG Távközlési Holding Zrt. 2024 júliusában adásvételi szerződést kötött a jelentős regionális lefedettséggel rendelkező PR-Telecom Zrt. megvásárlására. A Gazdasági Versenyhivatal idén júliusban hagyta jóvá a tranzakciót, a jogi és pénzügyi zárási feltételek teljesítését követően az ügylet a mai napon lezárult.
25 éves múlttal rendelkező szolgáltató
A több mint 25 éves múlttal rendelkező, magyar tulajdonú PR-Telecom Zrt. hálózata 10 vármegyében, közel 200 településen 236 ezer háztartást ér el, a vállalat több mint 50 ezer előfizetőt szolgál ki vezetékes – televízió, internet és telefon – szolgáltatásaival.
Az akvizícióval a 4iG Csoport saját tulajdonú vezetékes infrastruktúrája jelentősen bővült: a tranzakció révén közel 3800 kilométer hálózattal, ezen belül mintegy 1000 kilométernyi optikai felhordó- és 800 kilométernyi optikai lefedő hálózati szakasz került a társaság tulajdonába. A felvásárlás lehetővé teszi, hogy a cégcsoport egyes szolgáltatási területeken kiváltsa az idő- és forrásigényes hálózatbővítési beruházásokat, miközben tovább erősíti meghatározó pozícióját a vezetékes szolgáltatási szegmensben – olvasható a 4iG Csoport sajtóközleményében.
Az akvizíció a későbbiek során lehetőséget teremt olyan konvergens, vezetékes és mobil előfizetéseket kombináló csomagok bevezetésére is, amelyek egyesítik a vezetékes és mobil előfizetéseket, biztosítva a PR-Telecom ügyfelei számára a magas színvonalú, széleskörű szolgáltatásválasztékot.
A PR-Telecom Zrt. korábbi tulajdonosai a jövőben is részt vesznek a társaság irányításában. A vezérigazgatói feladatokat Szunyoghné Fojt Marina látja el, míg az operatív igazgató Fojt Zoltán marad.
Ön is One előfizető? Hamarosan egy nemzetközileg jegyzett cég ügyfelévé válhat
Kinőtte Magyarországot a One márkát is tulajdonló 4iG, amely nemsokára évi 1000 milliárd forint árbevételre lesz képes. Bővebben >>>Kapcsolódó
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Babis elengedte birodalmát, jöhet a kormányfői kinevezés