- Donald Trump amerikai elnök nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett részleteket.
Zelenszkijt Trump egy kijelentéséről kérdezték, amelyben az amerikai elnök Oroszországot és Ukrajnát játszótéren civakodó gyerekekhez hasonlította.
Kapcsolódó
Úgy fogalmazott, hogy Mi, Putyin és Ukrajna, nem gyerekek vagyunk egy játszótéren. Mi több,
ö egy gyilkos, aki azért jött a parkba, hogy gyerekeket öljön meg
- jelentette ki az orosz elnökre utalva.
Hangsúlyozta, hogy Donald Trump nem tudja teljesen átérezni és megérteni az ukránok fájdalmát.
- Nem Trump elnökről van szó, hanem bárkiről, aki nincs itt ebben az országban, hanem több ezer mérföldnyire van innen. Ők nem tudják teljesen átérezni és megérteni ezt a fájdalmat - tette hozzá. Azt mondta, hogy Ukrajnában a háború kezdete óta az orosz hadműveletek következtében 631 gyerek halt meg.
Zelenszkij az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) június 1-jén végrehajtott, Pókháló elnevezésű hadműveletét kommentálva - amelyben ukrán közlés szerint 41 orosz katonai repülőgépet semmisítettek meg - közölte, hogy kizárólag ukrán fegyvereket használtak, szövetséges országokból származó haditechnikai eszközöket nem.
Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője egy szombati tévéműsorban kifejezte abbéli reményét, hogy sikerül megszervezni Zelenszkij és Trump találkozóját a június 15-17. közötti kanadai G7-csúcstalálkozó margóján. Elmondta, hogy a Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes vezette ukrán delegáció egyesült államokbeli látogatásának célja a héten egyebek között az volt, hogy előkészítsen egy ilyen elnöki találkozót Kanadában. Az ukrán küldöttség találkozott az amerikai szenátus tagjainak körülbelül felével, valamint a kongresszus mindkét házának kulcsfontosságú bizottsági vezetőivel, hogy ismertessék Ukrajnának a háborúval és az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos álláspontját - tette hozzá Jermak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott