Jelentős terhet ró a családokra a tanévkezdés, a beiskolázásra akár 50-80 ezer forintot is elköltenek a szülők gyermekenként. Sokan előre spórolnak, de vannak, akik gyorskölcsön igénylésével fedezik a beiskolázással kapcsolatos költségeket. A BÁV felmérése szerint a zálogfiókok forgalma is megnő ebben az időszakban.
Bár a tankönyvek ára támogatott, a tanszerek, iskolatáska, kinőtt ruhák, cipők pótlása jelentős költségekkel jár. Egy friss kutatás szerint a szülők 69 százalékának meghatározó pénzügyi terhet jelent a beiskolázás, további hat százalék pedig valószínűleg az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni.
Vannak, akik több részletben szerzik be a szükséges eszközöket és spórolnak szeptemberre, sok család azonban ezt nem teheti meg, így komoly nehézséget jelent a gyermek beiskolázása. Az egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytatók szülei még nagyobb kihívással néznek szembe, nekik tandíjat, kollégiumi vagy albérleti díjat is fizetniük kell, ami ebben az esetben akár több százezer forintos terhet is jelenthet.
Kapcsolódó
Zálogkölcsön a sulikezdéshez
A tanévkezdés miatt a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások is hamarabb érkeznek, azonban előfordul, hogy a kiadásokat ezekből az összegekből sem tudják fedezni a szülők. A tanévkezdést megelőzően éppen ezért sokan igényelnek zálogkölcsönt. A BÁV országos adatai szerint nagy arányban, kifejezetten az iskolakezdés költségeinek fedezésére vesznek fel ilyenkor gyorskölcsönt.
Az aranyra gyakran biztonságos menedékként tekintenek a családok és ez nemcsak a befektetések esetében igaz. Minden háztartásban előfordulhat, hogy azonnali pénzügyi segítségre van szükség. A családi ékszereket fedezetként beadók gyorshitelhez juthatnak és mindezt munkáltatói igazolás nélkül, 30, 60, 90 napos választható futamidő mellett tehetik meg.
A BÁV-nál a hitelgondoskodásra is felhívják a figyelmet. Ha valaki meg tudja tartani az aranyat, esetleg még gyűjt is hozzá, az jól jár. A nemesfém ugyanis gazdasági bizonytalanságok esetén is megtartja az értékét
– mondta Majtényi Kálmán, a BÁV Zrt. igazgatóságának tagja.
Hozzátette: a fizikai aranyba való befektetés előnyei közé tartozik, hogy könnyen hozzáférhető, jól mobilizálható, és földrajzi helytől függetlenül gyorsan eladható, vásárolható.
Fontos, hogy csak minőségi, megbízható forrásból vásároljunk befektetési célú aranyat. A pandémia és a 2022 februárja óta zajló külpolitikai események óta a BÁV Zrt.-nél is jelentősen emelkedett az értékesített arany mennyisége. Mindezt erősítette, hogy május végén az arany árfolyama elérte és azóta többször is átlépte a történelmi 2450 dolláros csúcsot.
A zálogházak a hagyományos ékszer zálogba adás mellett továbbá azonnali pénzügyi segítséget nyújtanak műtárgyak és festmények fedezete esetén is. A BÁV új gyorskölcsönével továbbá az okoseszközökre koncentrál: okostelefon, okosóra, tablet, fejhallgató, hangszóró, vagy játékkonzol leadása esetén is igényelhető az áthidaló pénzügyi segítség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége