A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a jövő évi állami költségvetést terheli a 21,5 milliárd forint úgy, hogy ebből 8,5 milliárdot március 31-ig, míg 13 milliárdot szeptember 30-ig kell folyósítani. A tőkeemelést az érkező pénzt követően kell végrehajtani.
A kormány felhívta a az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával - jövő év február 15-ig - dolgozza ki és mutassa be a kormánynak a zalaegerszegi járműipari tesztpálya piaci jellegű működésének modelljét.
A társaság 2016-ban alakult, a jegyzett tőkéje - a Céginfo.hu adatai szerint - jelenleg 15 milliárd 203 millió forint.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon