A Honvédkórház sürgősségi osztályának volt vezetője elmondta, nagyon jól van, egy egészségügyi magáncég orvosvezetőjeként dolgozik jelenleg, mellette pedig mentőzik - idézi a műsort az Index.
Zacher Gábor elmondta, három hete részállású kérelmet adott be a Honvédkórház sürgősségi osztályára, de még nem kapott választ a kérelmére. Augusztusban azért állt fel, mert az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető.
Mint a műsorban fogalmazott: a minimum feltételek hatvan százalékát tudja az osztály teljesíteni.
A portál felidézi, egy szeptember 1-jén kapott anonim levélben azt írták: a Honvédkórház sürgősségi centruma "legkésőbb október első harmadának végére jelen személyi állománnyal, illetve műszerezettséggel működésképtelenné válik". A levél szerint a távozókat nem tudják teljes mértékben pótolni, így gondot fog okozni az ügyeleti műszakok megszervezése, s a kényszerből oda vezényelt orvosok egy részének semmilyen sürgősségi gyakorlata nincsen.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak