A GVH közölte, hogy a rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a fogyasztók számára a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, továbbá online szállásfoglalásához és a bel- és külföldi autóbérléséhez kapcsolódó tanácsait.
A versenyhivatal szerint így könnyebben kerülhetik el a fogyasztók a félrevezető tájékoztatásokat és a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket.
Kapcsolódó
Közölték azt is, hogy a beérkezett bejelentések és panaszok alapján vizsgálják, hogy fennálnak-e a versenyfelügyelei eljárás elrendelésének feltételei.
Fogyasztóvédelmi ügyekben abban az esetben indítanak eljárást, ha egy vállalkozás valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytat, továbbá ha a gazdasági verseny érdemi érintettsége megállapítható, például nagyszámú fogyasztót érint egy adott piacon és hatással van a tiszta piaci versenyre.
A versenyhatóság évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, ezen a területen számos eljárást lefolytatott, több pedig jelenleg is folyamatban van. Legutóbb 2024 januárjában a Wizz Airrel szemben indult eljárás, mivel fontos információkat hallgathatott el az utasok elől.
Ki a felelős a reptéri káoszért? Újabb szóba hozott érintett cáfol
Hatalmas gondok vannak a fapados légitársaságok járataival, rengeteg a késés, amit mindenki mással indokol. Legutóbb a magyar légiforgalmi irányítókat okolták, akik viszont cáfolják, hogy rajtuk múlik a pontosság.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van