A gazdasági helyzetet pesszimistán érzékelők aránya újra nőtt az előző negyedévhez képest, ez derül ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által és az Egyensúly Intézet által készített negyedévente megjelenő barométerből. A cégvezetők 58 százaléka ítélte kockázatosnak a következő negyedévre várható általános gazdasági helyzetet, miközben mindössze 7 százalék vár pozitív változást. A vállalkozások 35 százaléka szerint a gazdasági helyzet stagnálni fog a következő hónapokban.

A magyar  vállalkozók nem látják azokat a növekedési potenciálokat, amiket az előrejelzések mutatnak. A legnagyobb probléma a változó előrejelzések és a változók által mindennap megélt tapasztalatok között van, emelte ki Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke, az Egyensúly Intézet társalapítója, gazdaságkutatási igazgatója egy sajtótájékoztatón, ahol a kutatás adatait ismertették.

A kutatás egyébként már 2,5 éve fut, több mint 400 VOSZ tagot kérdeznek meg minden negyedévben, ez egyébként évente 1600 cégvezető válaszát tükrözi, ez pedig egy masszív minta – emelte ki Kozák Ákos.

A beruházásokban jelentős visszaesés történt, ezt érzik is a vállalkozások hiszen ők nem ruháznak be, bőrükön érzik a gazdasági bizonytalanságot is, de az éghajlatváltozással kapcsolatos üzleti kockázatokat is.

Utalt arra is, hogy korábban 3-4 százalékot meghaladó GDP növekedést meghaladó ígéretek voltak, de például az Egyensúly Intézet szerint 0,8 százalékos GDP növekedés várható 2025-ben. Kozák Ákos hangsúlyozta, Magyarországon idén sehogy sem lesz 3-4 százalékos GDP növekedés, ezt a kutatás adatai is alátámasztják.

Úgy fogalmazott, hogy a gazdasági bizonytalanság nem csak magyar sajátosság, például Romániában is vannak gondok. De a pozitív példák között említette Lengyelországot, Horvátországot és Csehországot is, ahol jobban állnak a GDP adatok.

A VOSZ Barométer értéke most 50 százalékon áll, az előző negyedévhez képest egy százalékkal, az előző év azonos időszakához képest 4 százalékkal csökkent, emelte ki Kozák Ákos. Úgy fogalmazott, hogy nem tudják feldolgozni a vállalkozók, hogy minden arról szól, hogy lesz egy nagyobb növekedés a gazdaságban, de ezt ők nem tapasztalják.

A gazdaságpolitika nem stimmel

A mérés kezdete óta a cégvezetők a gazdaságpolitikát most először említették az ország helyzetével kapcsolatos legfontosabb problémának, emellett a kiszámíthatatlanság, az infláció, a magas adóterhek is a top problémák között szerepeltek.

A mindennapi üzletmenettel kapcsolatos problémák között a munkaerőhiányt említették ki a vállalkozások, valamint a megrendelések elmaradását, a csökkenő vásárlóerőt, az árak emelkedését jelölték meg a problématérképen.

Markáns gond, hogy megjelentek a likviditási problémák is, a veszteséges működés, mint kockázat, a cégek egy része nem tudja kitermelni a költségeket, sorolta a kutatás adatait Kozák Ákos.

Az üzleti hangulat-alindexszel kapcsolatban megjegyezte, hogy a következő negyedévre vonatkozó várakozások még pesszimistábbak, mint az megelőző negyedévben. Az üzleti hangulat 56 százalékos értéke egy százalékpontos csökkenést jelent az előző negyedévhez képest, így a második legalacsonyabb érték a mérés kezdete óta, hangsúlyozta. 

Sem a rövidtávú, sem a hosszú távú várakozásoknál nem látnak pozitív trendet

–  emelte ki a VOSZ társelnöke.

Az előző negyedévhez képest 27 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint minimum 10 százalékkal elmarad majd az árbevétele az idei évi tervezettől. Csak minden második cégvezető kalkulál úgy, hogy árbevételei a tervek szerint alakulnak.

Se beruházás, se béremelés

A vállalkozások 33 százaléka tervez csak új beruházást. Új munkaerőt a cégek negyede szeretne felvenni. Ugyanakkor minden tizedik cégvezető azt gondolja, hogy munkaerőt kell elbocsátania, bár ez még nem jelent tömeges elbocsátást, de lazulni fog a munkaerőpiac feszessége, emelte ki Kozák Ákos.

A béremeléssel kapcsolatos kérdésre minden negyedik válaszadó azt mondta, legfeljebb tíz százalékos béremelést tervez. 

Ugyanakkor tízből hét cégvezető nem tervez fizetésemelést idén, ez pedig a munkavállalók számára nem jó hír.


2023-ban a cégvezetők 62 százaléka, most pedig 48 százalékuk mondta azt, hogy van tartaléka, de egy trendszerű csökkenés látszik, ezen a területen is. 

A VOSZ tagok száma jellemzően 25 ezer körüli, a tagok száma már évek óta nem változik jelentősen. Többségük 98 százalék kis-és közepes vállalkozás, válaszolta az Economxnak Perlusz László, a VOSZ titkára.

Ugyanakkor kiemelte, a KSH adatai szerint a működő társas vállalkozások száma két éve tendenciózusan csökken, havonta  ezres szinten szűnnek meg vállalkozások. Hangsúlyozta, hogy azt már a pandémia óta tudják a cégvezetők, hogy nem szabad a lojális munkaerő elengedni, mert tízszer nehezebb pótolni a szakembereket, mondta Perlusz László, a VOSZ titkára. De kitért arra is, hogy a munkaerőpiacon 2025-ben a VOSZ 4,6 százalékos munkanélküliséggel számol.