Virág Barnabás úgy látja, hogy a vártnál magasabb januári inflációhoz több tényező együttes hatása járult hozzá, az árfolyamhatás mellett jelentősen befolyásolta a mutatót az energia- és az élelmiszerárak emelkedése is.
A Hír TV Szaldó című műsorában a jegybank alelnöke amellett foglalt állást ugyanakkor, hogy februárban már ennél kedvezőbbek lesznek az adatok. A műsorban azzal a piaci véleménnyel is szembesítették Virág Barnabást, hogy az alapkamat szintje túl magas, szerinte azonban ez nézőpont kérdése: más kamatszintet vár a lakosság és mást egy hitelt felvevő vállalkozás – írja az Index.
Kapcsolódó
Arról, hogy mikor vezethetik be Magyarországon az eurót, az alelnök azt mondta, hogy először az EU átlagos gazdasági szintjének legalább 90 százalékát kellene, hogy elérje a magyar gazdaság. Hozzátette, az euró bevezetése nemzetstratégiai kérdés és akkor szokott előtérbe kerülni, amikor épp volatilis a forint árfolyama.
Megszólalt Virág Barnabás: sosem térünk vissza a 2019 előtti világba
A csapatsportok és a gazdaságpolitika irányítása között sok összefüggés van az MNB alelnök szerint. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben