„Ha sikeres szeretnél lenni, akkor játssz az erősségekre” – mondta a jegybank alelnöke és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke a BÉT Legek eseményen.
A magyar tőzsde az ország erőssége, és azok a cégek, akik itt megjelennek szintén ide tartoznak. Ezt a siker meg kell becsülni egy olyan évtizedben, mint a 2020-as, hiszen az időszak a bizonytalanságé és a nagy átmeneteké.
„A világ már nem fog visszakerülni abba az állapotába, amibe 2019-ig voltunk”
– húzta alá a jegybank alelnöke, kiemelve, hogy négy trend alakítja napjaink gazdasági működését, ezek a következők:
- demográfia,
- adósság,
- deglobalizáció,
- és digitalizáció.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben