Nyágrus László polgármester szerint hosszú távon a megnövekedett vízhozam esetén a bányát veszélyeztető Korond-patak medrének lebetonozása jelent megoldást.
A sóbányájáról híres Hargita megyei település elöljárója a Maszol hírportálnak úgy nyilatkozott: amíg nem alakítják ki a Korond-patak érintett szakaszán a végleges, biztonságos medret, addig folyamatosan veszélyben van a sóbánya, és biztosan nem lehet megnyitni.
Bezárása az idegenforgalom szinte teljes leállásához vezetett a turizmusáról híres székelyföldi településen.
Az elöljáró a jelenlegi helyzetről szólva elmondta: a víz bányába való betörését sikerült megfékezni a felszíni közbelépéssel azáltal, hogy a Korond-patak vizét ideiglenesen elterelték, és medrét fóliával szigetelték le. Az Országos Sóipari Társaságnak (Salrom) szakvéleményt kell kérnie a további földalatti beavatkozásokhoz, és újabb mérések, tanulmányok szükségesek - mondta.
A végső megoldás az 1,3 kilométeres patakmeder kibetonozása lesz
- nyilatkozott Nyágrus László. A szakemberek átvilágították a patak környékét, hogy kijelöljék a végleges meder helyét, jelenleg a vizsgálatok eredményeire várnak - tette hozzá.
A parajdi vészhelyzeti bizottság péntektől meghosszabbította a helyi szintű veszélyhelyzetet a sóbányában történt vízszivárgás miatt, miután az elmúlt napok kiadós esőzései növelték a Korond-patak vízhozamát. A helyi szintű veszélyhelyzet június 6-ig érvényes, ez idő alatt a sóbánya és a Sószoros nem látogatható - mondta Adrian Panescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője az Agerpresnek.
Az illetékes szerint a helyszínen öt nagy teljesítményű motoros szivattyú dolgozik, és megbíztak egy kivitelezőt egy új csatorna ásásával a víz elvezetésére.
A parajdi sóbányát május 6-án zárta le a katasztrófavédelem, miután a heves esőzések nyomán a Korond-patak vize betört a bányába. Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, ezt hosszabbították meg most az újabb döntéssel.
A Hargita megyei önkormányzat május 13-án 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére. A támogatás a patak ideiglenes mederrendezési munkálatait is segíti a bánya körül, biztosítva a felszíni bányaterület védelmét és stabilitását.
A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségi panaszra is javallott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás