Múlt kedd óta folyamatosan csökken az újonnan talált elpusztult halak száma a Velencei-tó térségében. A tetemeket összegyűjtésében civilek, önkormányzatok, valamint a vízügy munkatársai és az állami halőrök is aktívan közreműködnek.
Volt olyan nap, amikor 3 ezer kilogramm haltetem gyűlt össze, de most szerdán már várhatóan csak 1500 kiló körül lesz az összegyűjtött mennyiség
– számolt be a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi felügyeletének vezetője a Fejér vármegyei hírportálnak. Pálinkás Imre elmondta, hogy a begyűjtött tetemek ártalmatlanításáról is gondoskodnak. Közölte:
a szállítást a MOHOSZ saját költségén végzi, a szállítási díj kilónként 180 forint, így a teljes elszállítás milliós nagyságrendű kiadást jelent.
A Velencei-tónál a múlt héten vették észre a helyiek a jelentős halpusztulást. A begyűjtött haltetemek szinte kizárólag egyetlen fajhoz, az ezüstkárászhoz tartoztak, az elhullott állomány 99 százalékát ez a halfaj tette ki. Mellette nagyobb számban került elő ponty és kisebb mennyiségben compó is.
A szakemberek továbbra sem tudják pontosan, mi okozta a pusztulást. A korábbi vízminőségi vizsgálatok nem mutattak ki szennyeződést, oxigénhiányt vagy algavirágzást, így jelenleg a legvalószínűbb forgatókönyv egy fajspecifikus betegség.
A halpusztulás lecsengésével a MOHOSZ állományfelmérést végez, hogy képet kapjon a tóban maradt halmennyiségről. Előzetes becslések szerint a Velencei-tóban korábban mintegy 100–200 tonnányi ezüstkárász lehetett, így a mostani elhullás ennek csak kisebb részét érintette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak