Lázár János építési és közlekedési miniszter néhány nappal ezelőtt jelentette be a közösségi oldalán, hogy 200 ezer forintos SZÉP-kártya juttatásban részesülnek a MÁV-Csoport fizikai munkát végző alkalmazottai az extrém hőségben való munkavállalásért.
Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke leszögezte, a szándékot dicséretesnek tartja, ugyanakkor azzal nem ért egyet, hogy csak a miniszter által megjelölt területen dolgozók kapnak a külön pénzből.
A szakszervezet a közleményük szerint levélben azt írta a miniszternek, hogy a közösségi közlekedés, így a vasút is, olyan komplex rendszer által működik, amelyben a vonalgondozótól a műszerészen át a buszvezetőkig mindenki más és más módon pótolhatatlan részese a személyszállításnak.
A szakszervezet elnöke szerint épen ezért nem lehet különbséget tenni jutalmazásban a munkavállalók között. Hozzátette, lehetett volna másként is, ha a tulajdonos nem egy személyben hozott volna meg egy ilyen volumenű döntést.
A VSZ azt kérte Lázár János tárcájától, hogy ha nem lehet a ráfordítás összegét növelni, akkor kapjon mindenki fele pénzt, de jusson minden munkavállalónak.
Lassú halálra ítélte a MÁV a legkorszerűbb dízelvonatait
A legfejlettebb, de üzemképtelen Desiro modellek a székesfehérvári telephelyen várnak az enyészetre. Funkciójuk abban merül ki, hogy a használatban lévő, meghibásodott vonatokat az ő alkatrészeikkel pótolják ki.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni