A pályázati összegek 2 millió forinttól 60 millió forintig terjedhetnek. A megítélt támogatást a cégek, többek között, új gépek vásárlására, eszközeik fejlesztésére, a dolgozók képzésére, a bérek egy részének fedezésére költhetik.
A hátrányos helyzetű települések támogatása évek óta fontos része a kormány gazdaságpolitikájának, és a gazdaság újranyitásakor is számítanak ezekre a térségekre. A beruházások munkahelyeket védenek, a jelenlegi helyzetben pedig "minden egyes munkahely számít" - mondta a miniszter.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program legújabb pályázatának részletei a Széchenyi 2020 honlapon érhetők el.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon