Európa-szerte lassú lesz a kilábalás a válságból, gazdasági fordulat 2021 első felére várható - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közrádióban.
Véleménye szerint Magyarország helyzete sok tekintetben kedvezőbb, mint más európai államoké, de a fellendülés így is el fog húzódni. Kedvező körülmény tartja a pénzügyminiszter, hogy az eddigi adatok alapján sem a béremelkedés mértéke, sem a kiskereskedelmi forgalom nem esett vissza tavalyhoz képest, és nemzetközi összevetésben a belföldi munkaerőpiac is jól teljesít.
Kapcsolódó
Az exportlehetőségek azonban korlátozottak, mert a koronavírus elleni gyógyszer megjelenéséig a külföldi piacok gyengélkedni fognak. Varga Mihály részben a befektetésektől várja a megszűnt munkahelyek pótlását. Főképp a magyar gazdaság húzóágazatait, vagyis az élelmiszeripart, a gyógyszeripart, és az autóipart érdemes fejleszteni.
A kormány, ha mindenki el tudna helyezkedni piaci viszonyok között, és úgy tűnik, hogy nem kell jelentős számú álláskeresőt közfoglalkoztatásban elhelyezni. Varga Mihály a magyar hitelbesorolásokról szólva azt mondta: az év elején Magyarország az összes nagy nemzetközi hitelminősítőtől jobb értékelésre számíthatott, a világjárvány tehát ebből a szempontból a legrosszabbkor érkezett. A Moody's pénteki kilátásjavítása azért is fontos, mert a válság kezdete óta európai állam értékelésén még nem javított egyik intézmény sem. A hitelminősítők most kivárnak, de látják, hogy Magyarország reagál az új helyzetre, nehézségei ezért csak átmenetiek lesznek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat