Eszerint jövőre a tejföl, a túró és a sertésbelsőségek áfája is csökkenhet.
Az 5 százalékos áfakulcs bevezetését a tejfölnél és a túrónál már tavaly novemberben kezdeményezték a kormánynál, ahogy a fogyasztási tejek áfatartalmának csökkentését is - mondta Mélykuti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Az ágazati szereplőknek jelentős költségmegtakarítást eredményez az áfamérséklés, a fogyasztás erősítése érdekében pedig fontos, hogy további, az ágazatot érintő adómérséklés jöjjön.
A januári csökkentéssel kapcsolatban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta, nem nyeli le a kereskedelem az áfacsökkentésből származó megtakarítást, azt teljes mértékben megkapják a vásárlók. A baromfitermékeknél a 17, a friss tejnél a 11 százalékos megtakarítást teljes egészében a fogyasztók kapják.
Neubauer Katalin, a kisboltokat tömörítő Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a kisebb üzletekben is azonnal csökkentek az árak. A januártól rendelt termékeket már az alacsonyabb áfakulccsal szállítják, így nem kell azzal számolniuk a vásárlóknak, hogy a hónap elején csak a nagy láncok tudnak árat mérsékelni.
Nemcsak a fogyasztók, de a baromfi- és a tojáságazat számára is rendkívül kedvező az intézkedés. Az alacsonyabb forgalmi adót már nem éri meg elcsalni, így egy idő után a fogyasztói árak tovább csökkenhetnek - véli Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben