Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd délután ünnepélyesen benyújtotta a kormány 2018-as költségvetési tervezetét a parlamentnek, személy szerint Kövér Lászlónak. A javaslat csak ezt követően lesz nyilvános az este folyamán.
A büdzsé 2,4 százalékos államháztartási hiánnyal számol, ami lényegesen meghaladja a tavalyi konvergenciaprogramban az EU felé vállalt 1,8 százalékos GDP arányos hiányt. A kormány szerint nem választási költségvetés készül 2018-ra, ennek ellenére egyszerre emelkednek a bérek, a nyugdíjak, de lesz nyugdíjprémium is, és folytatódnak a kormányzati beruházások. A gazdasági növekedést 4,3 százalékra várja a kormány - ezért is kaphatnak jövőre a nyugdíjasok prémiumot - , míg az inflációt 3 százalékra tervezi az NGM.
Növekedés
A MNB csak 3,7 százalékos gazdasági növekedést jósolt 2018-ra, Varga Mihály szerint az MNB-ben még nem számoltak a Paks 2 beruházás felpörgésével, az elmúlt hónapokban visszakapott uniós támogatások felhasználásával, illetve néhány adóintézkedéssel, ezért lehet meg a 4,3 százalékos növekedés - mondta Varga Mihály sajtótájékoztatóján.
Ugyanakkor az államháztartás kormányzati alrendszerének hiánya a GDP 3,2 százaléka lesz, ami meghaladja a 3 százalékos maastrichti kritériumot - ám az önkormányzatok 0,5 százalékos és az állami cégek 0,2 százalékos GDP-arányos többletének, valamint a kerekítésnek köszönhetően az unió felé jelentendő ESA-hiány 2,4 százalék lesz a tervek szerint.
Ez a költségvetés a munkából élők költségvetése lesz - mondta újfent Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A költségvetés a gazdasági növekedésre, a csökkenő adókra épül. A célok változatlanok, továbbra is a teljes foglalkoztatást célozzák, a mindennapok biztonságának erősítését és a gazdasági növekedés fenntartását szolgálják. A költségvetésen átvezetik a tavalyi hatéves bérmegállapodást. Megmarad a tavalyi költségvetés újítása, vagyis a működési és a beruházási kiadásokat elkülönítették - bár ennek csak technikai jelentősége van.
Adók
Adócsökkentésekben nagy meglepetés nem várható. Csökkent a hal áfája 5 százalékra a jelenlegi 27 százalékról, illetve az internet-szolgáltatás áfája 18-ról 5 százalékra. Tovább folytatódik az éttermi áfa csökkentése, a már elfogadott szabályok szerint 5 százalékra mérséklődik - igaz, januártól különadót vetnek ki az éttermekre.
Kisvállalkozói adó mértékét 14 százalékról 13 százalékra csökkentik - ez volt az egyetlen újdonság a most bejelentett adócsökkentésekben. Marad a társasági adó 9 százalékos kulcsa. A tb-járulékok a korábbi megállapodásnak köszönhetően 22 százalékról 20 százalékra csökken.
Nyugdíjak
Folytatódik a nyugdíjasok "támogatása", hiszen az elmúlt években 10 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke a kormányzati trükközéseknek köszönhetően - ugyanis a törvény szerint csak infláció mértékével lehetett volna emelni. Idén és jövőre már nyugdíjprémiumot is fizetnek, köszönhetően a 3,5 százalékot messze meghaladó gazdasági növekedésnek. A nyugdíjasok az elmúlt években is kiemelt támogatást kaptak - jegyezte meg a gazdasági miniszter.
A költségvetés tárgyalását két hét múlva kezdheti meg a parlament, az elfogadására június 15-én kerülhet sor a tervek szerint - mondta Kövér László házelnök.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?