Folytatódik az egészségügy átalakítása: bár eddig az volt a jellemző, hogy miközben embereket kerestek a fontos egészségügyi vezetői posztokra, addig a területért felelős államtitkár is lemondott, most egy helyre sikerült megfelelő személyt találni. A napilap szerint ugyanis kinevezik Szentiványi Mátyást az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) élére.
A szakértőt már nyáron jelölték főigazgatónak a szervezethez, de eddig húzódott a kijelölése. Viszont ez alatt a szervezet kapott egy tanácsadó testületet maga felé. A Népszava szerint az új főigazgató valószínűleg megbízással kerül az intézet élére, a nyilvánosan elérhető közlönyben még nincs nyoma vezetői kinevezésének.
Szentiványi Mátyás a Roche Magyarország Kft-től érkezik, 13 éve medical managerként kezdett és 2010 óta a cég orvosigazgatója volt egészen a közelmúltig.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val